| Tanaka könyv |
|
|
|
|
MEGRENDELHETŐ 0670 415 3801 Tanaka Masahiko egyike a Japan Karate Association (JKA) kiemelkedő karatékáinak. Mint Japán képviselője, még a világ legerősebb ellenfeleitől sem szenvedett vereséget. Veretlenül fejezte be verseny-pályafutását és az őt követők képzésének szenteli életét. Technikáinak hanyatlása vagy gyengülése azonban eddig nem figyelhető meg.Tanaka egyike azon kevés sportolóknak, akik a kezek és a lábak használatának, a kéz- é slábtechnikáknak teljesen birtokában vannak. Különösen nemzetközi versenyeken vívott küzdelmekben tudja ezt eredményesen kihasználni. Lábtechnikái, támadásai, amelyeket mélyen lentről hajt végre, még a testi fölényben lévő külföldi sportolók ellen is veszélyesek. Különlegességei közé tartoznak villámgyors kéztechnikái, sorozattámadásai, amelyek az ellenfélnek esélyt sem hagynak a kontrázásra. Kitűnő az a mód, ahogyan egész testével győzi le az ellenfelet, vagy az, ahogy verseny közben az ellenfél szívében, gondolatában olvas. Különösen mély benyomást tesz szemtechnikájának élénksége a verseny alatt. Tanaka nem volt született tehetség. Nem, pontosan az ellenkezője igaz. Tehetsége csak később mutatkozott meg. Bár a technikákat már húszévesen minden helyzetből szabadon végre tudta hajtani, tartása a küzdelem során mégis szokatlan volt. Emiatt a technikákat a szükségesnél több energia felhasználásával hajtotta végre, aligha lehetett azt állítani, hogy tökéletesen elsajátította őket. Amikor húszas éveinek közepén járt, nagy reményeket fűztek hozzá. Valószínűleg éppen a magas elvárások miatt nem következtek feltűnő sikerek. Azonban továbbra is rendszeresen gyakorolt külön, önálló edzéseken. Eközben olyan technikákat sajátított el, amelyeket még magasabb fokozatúak sem ismertek. Úgy tűnik, abban az időban jött el számára a megvilágosodás, amikor egészen tudatosan végezte szokatlan, önálló edzését. Még ma is pontosan emlékszem, hogyan adta fel Tanaka a szokatlan küzdelmi tartást és hogyan vette fel előre irányuló, nem kiforduló küzdelmi tartását. Ettől kezdve indult el győzelmi útja. Azt kívánom, hogy tanítási képessége a sok verseny során szerzett tapasztalata alapján mélyüljön el, s igazi tanítóvá váljon. Én is törekszem a formára és a szellemre a Karate-Do-ban, de a karate Funakoshi mester által kijelölt útja nagyon hosszú. Szívből kívánom, hogy a számtalan versenyen szerzett tapasztalatát, amellyel nem sokan rendelkeznek, bevonja a Kata-ba is, és a Karate-Do formáját és szellemét intenzíven kutassa. A Kata edzése felettébb magányos dolog, de hiszek abban, hogy Tanaka Masahiko a Karate ezen területén is kimagaslót fog teljesíteni. Talán most kezdődik számára az élet a Karate-Do valódi jelentésével, tartalmával. Nakayama Masatoshi (1913-1987) A Japan Karate Association főinstruktora |
| Főmenü | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
| Hirdetés |
|---|
|
| Eseménynaptár |
|---|
| Bejelentkező űrlap |
|---|