| Főiskolai képzés |
|
|
|
|
A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA
A Főiskola 1991-ben - a Tan Kapuja Buddhista Egyház felsőoktatási intézményeként - azzal a céllal jött létre, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag buddhista hagyomány tanításait Magyarországon is közkinccsé tegye. Nemcsak egy szűk vallási kör igényeit óhajtja kielégíteni, de színesíteni szeretné a hazai kulturális palettát, azzal a meggyőződéssel, hogy a buddhizmus alapelvei közel állnak mind a magyar, mind az európai szellemiséghez. A Főiskolán kiadott buddhista tanítói diploma a végzett hallgatóikat alkalmassá teszi arra, hogy népművelői, szociális és karitatív területen, vallási tanítóként, budo oktatóként ( karate-do , aikido) dolgozzanak, vagy a szerzetesi hivatást válasszák. Nyílt nap Minden nap nyílt nap a Főiskolán: bármikor be lehet jönni és körbenézni, elbeszélgetni a hallgatókkal, meghallgatni valamelyik előadást, megnézni valamelyik gyakorlatot, stb. A Főiskola 2006-tól A főiskola idén szeptemberben – a többi felsőoktatási intézménnyel együtt – átáll a bolognai rendszerre. Az újbóli hivatalos akkreditálással az oktatás 3 évet, 6 félévet jelent, ami után a 2 éves 'master kurzus' következhet. Budo szakon a képzés 3 év, míg az itt tanulók főiskolán belül a japán szak 'master kurzusán' folytathatják.
Iskolánkba nemcsak a gyakorló buddhistákat várjuk, hanem olyan gondolkodni akaró és önmaguk megismerésére vágyó fiatalokat is, akik nem riadnak vissza attól, hogy ember mivoltuk formálását maguk vegyék kezükbe. Lelkileg és szellemileg egyformán érett, integrált személyiségű embereket szeretnénk képezni, akik a megismerés útján semmilyen módszert nem utasítanak el, így az élő irányzatok tanításait és a hagyományos kommentárokat éppúgy tudják használni és méltányolni, mint a tudományos keletkutatás, a filozófia, a nyelvtudomány és a kultúrantropológia eszközeit. Legyenek képesek arra is, hogy itt és most, Magyarországon valósítsák meg a buddhizmus tanításait, ill. gyakorolj Tanulóinknak lehetőségük nyílik a különböző buddhista irányzatok történetének és tanításainak tanulmányozására, kitekintéssel az ezeket történetileg és filozófiailag körülölelő vallási rendszerekre - többek között a hinduizmusra és a taoizmusra -, és az európai filozófia hagyományára is. Gyakorlati irányultságú diákjaink keleti harcművészetet, shotokan karatét és aikidót tanulhatnak , míg azok, akiket inkább a filozófia és vallásbölcselet érdekel, ebben az irányban folytathatják tanulmányaikat.
1995-óta folyik karate oktatás a TKBF keretein belül. Az akkreditált szak hallgatói a budo szakon a japán nyelv mellett a japán történelemmel, a japán eszme- és vallástörténettel is megismerkednek. A főiskola buddhizmussal kapcsolatos törzsanyaga mellett budo-történet, budo elmélet, japán, anatómia-sportélettan, sportpedagógia, sportpszichológia, karate elmélet, karate edzéselmélet és –módszertan, edzésvezetői gyakorlat, versenyszabály és versenybírói ismeretek szerepelnek többek között. A hallgatók a 3 év alatt ismeretszinten megismerkednek majd a budo különböző ágaival is. A 3 év során folyamatosan elméleti kutatásokat végeznek, tanulmányokat és dolgozatokat készítenek. A gyakorlati képzés a JKA shotokan karatéra épül. Az edzések mellett a tanulók a gyakorlatban megismerkedhetnek a versenyzéssel is. Az elméleti edzői ismeretek mellett a 3 év alatt edzésvezetői gyakorlatot is szereznek. A fő cél a karate magas szintű gyakorlati és elméleti elsajátítása, az edzői ismeretek középfokú szintű megismerése, versenybírói ismeretek megszerzése. A gyakorlati képzés során heti 6 edzésen (reggeli és esti időpontokban) vesznek részt a tanulók. A napi edzésen kívül évi több alkalommal japán mesterek által vezetett edzőtáboron, valamint saját edzőtáboron is részt vesznek a hallgatók.
Miért érdemes a TKBF Karate-do szakára jelentkezni?
Hol érdeklődhetsz? A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán: vagy hívd a +36 1 216 1091-es telefonon Krepsz Jánost.
Mobil: +36 70 415 3801
1094 Budapest, Angyal u. 7/a.
Néhány korábban felvetett kérdés:
Csak fiúk jelentkezhetnek? Mi az, ami még segíti a szakmai munkát? Van esélyem, hogy megtanuljam a japán nyelvet? Ha vidékről, vagy külföldről jelentkezem, akkor az iskola tud szállással segíteni? Miért segítsd tanítványodat a felvételiben?
|
| Főmenü | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
| Hirdetés |
|---|
|
| Eseménynaptár |
|---|
| Bejelentkező űrlap |
|---|